EU-élelmiszersegély Program

2006 - 2013

Az Európai Unió által finanszírozott EU-élelmiszersegély Programot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szervezte. Az országos program keretében az EU-s forrásból előállított élelmiszereket az MVH a vele – nyertes pályázat alapján – szerződött segélyszervezetek, így például az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével juttatta el a magyarországi rászorulók részére.

Segélyszervezetünk 2006 és 2013 között vett részt az EU-élelmiszersegély programban, és tevékenységünk kiterjedt az ország összes megyéjére. Évente országszerte többszázezer létminimum alatt élő, nélkülöző család, illetve nyugdíjas kapott egyenként több ezer forint értékű segítséget tartósélelmiszer formájában. Volt olyan település, ahol egy osztás alkalmával 6 fő részesült az adományból, és volt olyan helyszín, ahol egyszerre 5 000 csomagot adtunk át.
Az országos segélyprogram jelentőségét jól jellemzi, hogy a nyolc év alatt összesen mintegy 13 500 tonna tartósélelmiszert juttattunk 4 milliárd forint értékben 610 település több mint 1,3 millió rászorulójához. Ez összesen 23 000 darab raklap, illetve 420 kamionnyi adományt jelent.


 

Videó

Hírek

Évente, országszerte több százezer ember kap kézzelfogható segítséget tartósélelmiszer formájában az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével. December 6-án, az országos EU-élelmiszersegély program soroksári helyszínén vehettek egyenként 7 kilogrammos adománycsomagot rászoruló családok
A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én Pápán is megkezdte idei országos élelmiszersegély programja keretében a tartósélelmiszer csomagok kiosztását az Ökumenikus Segélyszervezet. A Veszprém megyei városban 2000 család vehetett át összesen 10 tonnányi élelmiszer csomagot.
Miskolcon, országos akciója első állomásán 1000 csomag tartósélelmiszer kiosztásával kezdte meg idei EU-élelmiszersegély programját az Ökumenikus Segélyszervezet.

Partnerek